Vigyázat: nagy a meglepődés esélye!
B.B. 4 éves gyermek kapcsolattartásának rendezése ügyében Budapest 18. kerületének Gyámügyi Osztálya támogatott közvetítői eljárást rendelt el.
A különélő apa több hónapja nem láthatta kisfiát, ami a gyermek korára teintettel hosszú időnek és az apa-fiú kapcsolatának alakulására tekintettel nagy befolyásoló tényezőnek számít. Hosszútávra szóló egyezség volt a cél, és főleg, hogy minél hamarabb beinduljon a kapcsolattartás. Az apa kérelmét a gyámhivatal elutasította illetve az anya Gyermekjóléti Központ területén biztosított, ellenőrzött keretek között szerette volna megvalósítani az apa és gyermeke számára a kapcsolattartást.
Bár az apa kérte a kapcsolattartás végrehajtását és módosítását (Csak az anya társaságában láthatta pár órára) a kapcsolatfelvétel nagyon nehézkes volt. Általában (az eljárás gyorsabb lefolytatása miatt) telefonon keressük meg a szülőket az időpont egyeztetés miatt. Ez az édesapa nem volt hajlandó telefonban időpontot egyeztetni, kérte, hogy írjak neki postai úton időpontot. A levelet kiküldtük. Az időpont eljött, de az édesapa nem jött el. Mint megtudtam azért, mert -bár a levélről szóló értesítőt átvette- arról tájékoztatott, hogy megvárná az új kikézbesítést is. A levél az időpontról megérkezett, de a benne szereplő időpont már elmúlt. Ismételten megpróbáltam az apával a telefonos időpont egyeztetést, tájékoztatva őt arra, hogy visszajelzési határidőm van illetve rajta múlik, hogy milyen hamar tudunk leülni annak érdekében, hogy ismét láthassa a gyermekét. Az apa továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy levélben értesítsem őt a beszélgetés időpontjáról-bár annyi engedményt adva, hogy megbeszélhetjük telefonban is az időpontot, de a levél mindenképpen menjen ki.
Létrejött a találkozás. Először a protokollnak megfelelően külön ültem le az apával beszélgetni. Tisztáztuk, hogy mi is a mediáció (ami nem egy meditációs relaxációs technika), hanem abban hivatott segíteni, hogy tudjanak kommunikálni a gyermek édesanyjával s minél előbb elérje a célját: láthassa gyermekét. A beszélgetés alkalmával kiderült, az apát megsértették (eljegyzés másnapján szakítottak vele), aminek feldolgozása még nem fejeződött be. Az anya eltökéltnek tűnt az ellenőrzött kapcsolattartás mellett, amelynek megvalósulási feltételeit vele kellett letisztáznunk, így reálisan láthatott a saját életében is, hogy az adott körülmények lehetővé teszik -e ezt.
Az édesanyával való beszélgetés után realizálódott bennem az, hogy elég messze vannak a célok: apa ott alvásos igénye vs. anya ellenőrzött kapcsolattartása között elég nagy a szakadék.
A közös egyeztetés időpontjáról elegendőnek tartotta az apa a telefonos egyeztetést is, amelyre mindkét szülő pontosan érkezett. A nehézkes indulás, az apa merev gondolkodása és az anya túlzó (és igazából nem megalapozott) igénye után nem fűztem sok reményt az egyezkedéshez.
A közös tárgyaláson, mint minden esetben mindkét szülő lehetőséget kapott igényeinek elmondására és a másikra való reflektálásra. Az egyensúly megtartása mellett a cél az volt, hogy a két oldal meglehetősen távoli igényei közeledjenek egymáshoz. A Gyámügyi Osztályon szerzett tapasztalataim alapján a gyermek érdekeit figyelembe véve, a fokozatosság elve mellett haladtunk az egyezkedésben, amelyet mindkét szülő elfogadott.
Az anya felkészülten érkezett, úgy láttam a kapcsolattartási lehetőségek reális tükrében az anya számba vette a más, reális kapcsolattartás lehetőségeit is, amelyről táblázatot is készített. A csaknem 3 órás közös megbeszélés végén a fokozatosság figyelembe vételével megállapodásba foglaltuk a gyermekkel kapcsolatos folyamatos és rendkívüli kapcsolattartás rendjét, amely mindkét szülő igényein és akaratán alapult. Ez azért fontos, mert ha a megállapodás bármelyik pontját valamelyik szülő nem érzi magáénak, nehezen fogja betartani azt, amely újabb konfliktushoz vezethet.
A megbeszélés végén mind a hárman konstatáltuk, hogy kezdetekben egyikünk sem gondolta, hogy megegyezés születhet. Az apa kifejtette véleményét az újonnan megismert konfliktus kezelő technikáról és elmondta, hogy bár a mediáció elején semmi bizodalma nem volt a pozitív végkifejletben, örül, hogy részt vett a közvetítésben s hamarosan láthatja gyermekét.
Mi lehet a tanulság a hozzám fordulók számára?
- Amíg nem ismerünk valamit, ne utasítsuk el: lehet, hogy a megoldás kulcsát dobjuk el az elutasítással.
- Ha félre tudjuk tenni saját sértettségünket s nyitottak vagyunk a másik véleményéhez való közeledésre: a két távolinak tűnő álláspont is közelíthető.
Mi a tanulság számomra?
Amíg 1% esély is van arra, hogy a két fél leüljön egymással: mindent meg kell tennem azért, hogy ez létre is jöjjön, mert a látszat sokszor csal s a közös egyeztetés, jelenlét mindannyiunknak okozhat nem várt, pozitív meglepetéseket!